Szerző: Aldermann D. Judit
... nem bátorságpróba, hanem önismereti térkép
Akad egy visszatérő kérdés (természetesen nem csak autista, neurodivergens körökben): oké-e egyedül utazni autistaként? A rövid válasz, pedig: igen, lehet oké.
A pontosabb válasz: attól függ, mennyire ismeri az illető a saját működését, és mennyire tudja magát közben megtartani. Hiszen ez nem bátorság kérdése és végképp nem arról szól, „ki bírja jobban”. Inkább talán így fogalmazhatnánk meg: hogyan férhetsz hozzá a világhoz úgy, hogy közben nem veszted el magad benne?
Nemrégiben egy kedves tagunk felvetette, vajon rendben van-e egyedül utazni. Ez a kérdés vezetett ehhez a cikkhez, hiszen nem csak autistákban merülhet fel, „rendben van-e”, ha egyedül akarok utazni vagy akár bármilyen programon részt venni. A közbeszédben ugyanis még mindig felfedezhető az az irány, ami azt kommunikálja felénk: „egyedül utazni, moziba járni, programokra menni ciki”. De valóban az volna? Vagy inkább az a „ciki”, hogy ez a hiedelem még mindig tartja magát?
A következőkben erről szeretnénk mesélni és igyekszünk hasznos tippeket mutatni azt illetően, hogyan lehet a lehető legbiztonságosabb az utazás vagy bármilyen programon való részvétel, ha úgy döntesz, egyedül is belevágnál!
Öngondoskodás utazás közben: nem extra, hanem alapfeltétel
Autistaként az utazás nemcsak helyváltoztatás, hanem idegrendszeri terhelés. Nem az a cél, hogy „ugyanúgy csináld, mint mások”, hanem az, hogy úgy csináld, ahogy neked működik. Ez nagyon konkrét dolgokat jelenthet:
- előre megnézett útvonalak, alternatív opciókkal
- képernyőfotók jegyekről, címekről,
- fix pontok a napban: hol lehet leülni, elcsendesedni
- „biztonsági tárgyak”: fülhallgató, napszemüveg, ismert étel, víz
- nem túlzsúfolt program – hagyott „üres idő”
- ( a safe person-od azaz biztonságos személyed)
- ha számodra megnyugtató, akkor készíts utazás előtt különböző forgatókönyveket. Természetesen akad, akinek ez túl sok, akár szorongató érzést okoz, más viszont szereti, mert olyan élmény lehet ezeket a terveket készíteni, mintha egy saját tervezésű játék különböző pályáit, szintjeit alkotnád meg épp.
És talán a legfontosabb: nem kell mindent végigcsinálni. A visszafordulás, a rövidítés, a kihagyás nem kudarc, hanem szabályozás. Itt viszont egy mondat erejéig vissza is kanyarodnék az öngondoskodás, önismeret témájához. Hiszen honnan tudom, mi működik számomra, ha nem ismerem saját magam?
Az önismeret autista személyek számára is elérhető. A diagnózissal még nem áll meg önmagunk felfedezésének folyamata.
Természetesen érintettségtől függ, hol húzódnak a határaink, hiszen, ahogy mára már tudjuk: az autizmus egy spektrum. Vannak a spektrumon, akik komoly kihívásokkal, akadályokkal küzdenek a beszéd, a mozgás, az önálló életvitel terén, míg mások mindenre képesek, de szenzorosan annyira terheli őket a környezet, hogy csak a négy fal közt funkcionálnak jól. Akadnak, akik szinte mindentől szoronganak, mások naiv örömmel és nyitottsággal vetik bele magukat bármibe.
Ezek természetesen csak példák, mivel nem lehet minket sem egyetlen mintával, sablonnal leírni, ahogyan a neurotipikus embereket sem. Ami fontos mindebből: az önállóság nem mindenkinek jelenti ugyanazt. Van, akinek egy külföldi utazást, másnak egy egyedül megtett villamosutat és akad, akinek azt, hogy egyáltalán ki tud mozdulni egy biztonságos emberrel (safe personnal, segítővel). Az autista emberek önállósági lehetőségei nagyon különbözőek lehetnek. Nem mindenki tud vagy szeretne egyedül utazni, de ez semmiképp sem kudarc és végképp nem minősít téged, mint autistát. Azonban ahol már van valamennyi biztonságosan megélhető önállóság – akár egészen kis dolgokban is -, ott gyakran van valamennyi mozgástér is. Ez az, amit a cikk is szeretne bennetek, olvasókban erősíteni.
Mindenesetre, hiszem, hogy legtöbben aktív szereplői szeretnénk lenni az életünknek. Ehhez pedig elengedhetetelen, hogy ami módunkban áll, azt megtegyük magunkért. Ezzel a lépéssel, elhatározással kezdődik az önismeret.
Amikor a szorongásod „plusz történeteket gyárt”
Ha valaki gyakran érzi azt, hogy figyelik, róla beszélnek, rajta nevetnek, akkor egy idegen környezet ezt felerősítheti. Néha azért, mert valóban érhetnek félreértések, néha pedig azért, mert az idegrendszer veszélyre hangolt. Ilyenkor az egyedül utazásban hasznos segítség lehet a fokozatosság:
- először egyedül mozi
- aztán egyedül kávézó
- aztán egynapos út
- és csak később hosszabb utazás
(Az itt felsoroltak természetesen csak példák! Ha nem szeretsz moziba járni, nem kell ezzel kezdened! Válassz olyan programot kezdésnek, ami számodra örömteli!)
És közben érdemes kapaszkodókat adni magadnak:
- „attól, hogy ezt érzem, még nem biztos, hogy így van”
- „ez most egy ismerős szorongásmintázat”
- „meg tudok állni, le tudok ülni, ki tudok lépni”
Ha ez az élmény nagyon erős, pánikhoz vagy teljes beszűküléshez vezet, akkor már nem csak utazási kérdés – ilyenkor jó, ha van szakmai támogatás mögötte. Vagyis, ha erősen szorongsz nagy általánosságban vagy bármilyen specifikus szorongással küzdesz, mindenképp érdemes lehet az adott programra, utazásra való készülésnél segítő szakember segítségét is kérni.
Milyen érzelmi hatásokkal érdemes számolni?
Az egyedül utazás nem egyetlen érzés. Megjelenhet közben:
- felszabadulás („végre a saját ritmusomban vagyok”)
- büszkeség („ezt megcsináltam”)
- magány („jó lenne ezt valakivel megosztani”)
- és gyakran: késleltetett kimerülés
Ez utóbbi fontos. Sokszor nem közben „dől el” a rendszer, hanem utána. Az élmény alatt még tartod magad, aztán:
- hazaérsz, és összeesel
- másnap jön a túlterheltség
- ingerlékenység, sírás, üresség
Ez nem azt jelenti, hogy „rossz volt az út / program / esemény”. Hanem azt, hogy volt ára. És ez az ár nem hiba, hanem az idegrendszer működése.
„Ciki egyedül menni” – tényleg az?
Van egy nagyon makacs társadalmi képzet: hogy az élmény akkor „igazi”, ha megoszthatjuk valakivel. Ezzel szemben kutatások azt mutatják, hogy sokan nem azért nem mennek el egyedül programokra, mert ne élveznék, hanem mert attól tartanak, mások mit gondolnak róluk.
Egy kis „valóság csekkolási”- segédlet:
- mások jóval kevesebbet foglalkoznak velünk, mint hisszük
- és az egyedül végzett élmények gyakran ugyanolyan vagy akár intenzívebb örömöt adnak
Ami valós:
- az egyedül mozizás, éttermezés bizonyos helyzetekben még mindig hordoz egy enyhe társas diszkomfortot
- de ez nem univerzális „ciki”, hanem tanult értelmezés
ÉS, AMI A LEGFONTOSABB, HOGY EZ AZ ÉRTELMEZÉS ÁTÍRHATÓ.
Az egyedül utazás kihívásai
Autistaként komoly kihívást, akár veszélyeket is rejthet magában egy utazás. A “veszély” szó bár rémisztően hangzik, mégis érdemes ezt használnunk, mert esetünkben sokszor olyannyira másképp érzékeljük-értékeljük a környezetet, az embereket, hogy akár valóban veszélyes helyzetekbe keveredhetünk.
Ha tisztában vagyunk ezzel a működésmódunkkal és megtanultuk, hogy az autizmusunk hol és mennyiben segít és hol és mennyiben hátráltat bennünket, könnyebb vigyázni magunkra.
Mire érdemes figyelned:
- egy utazás során megeshet, hogy folyamatosan új helyzetekkel találkozol, azaz állandó problémamegoldó üzemmódban – készenléti üzemmódban lehet az idegrendszered
- (Ez nem törvényszerű, főleg, ha alaposan terveztél utazás előtt. Viszont alapos tervezés mellett is ÚJ helyen leszel, ami mindenképp hoz magával új szituációkat.)
- Egyedül utazni akkor a leginkább biztonságos, ha teljesen magabiztos vagy abban, hogy megy neked az önellátás. Ha például elegendő tapasztalatod van arról, hogy egyedül gondoskodsz magadról és nincs szükséged napi szinten segítségre → ha ez a helyzet nem áll fenn, kérlek utazz társasággal, baráttal, szülővel, utazópartnerrel. Vigyázz magadra, vigyázzatok egymásra!
- Az utazásról, kalandozásról is rengeteg film, könyv, sorozat szól. Ha nagy filmrajongó vagy, talán sokat tanultál ezekből. Ebben az esetben kérlek tudd: a filmekben ábrázolt helyzetek nem egyeznek meg a valósággal, csak merítenek a valóságból. Egy utazás a valóságban is rendkívül izgalmas, ugyanakkor elképesztően ingergazdag élmény. Az ingerek és ezek feldolgozása pedig számunkra, autisták számára extra kihívás, munka. Egyszerűen így működünk és ez teljesen rendben van 🙂
Kapcsolódásvágy mellett is jár neked az élmény
Talán ez a legnehezebb rész, mert lehet egyszerre igaz, hogy: vágysz barátokra, kapcsolódásra, szerelemre ÉS közben nincs ott valaki, akivel elmennél. Innen nagyon könnyű odajutni, hogy: „akkor ez nekem nem jár.” Pedig ez az a pont, ahol finoman el lehet mozdulni. Mondjuk így: „attól, hogy most egyedül vagyok, még nem kell megvonnom magamtól az életet.” Az egyedül megélt élmény nem a hiány bizonyítéka.
Lehet a kapcsolat előszobája is – saját magaddal.
Igen, tudom. Talán túl sokat halljuk ezt és minél régebb óta vagyunk egyedül, annál nehezebbé válhat. Hiszen sok autista akár évtizedek óta él egyedül, miközben vágyik a kapcsolódás élményére. Ezért különösen fontos kiemelni:
Az egyedül megélt élmény nem pótolja a kapcsolatokat és nem is kell úgy tenni, mintha pótolná. De attól, hogy valami hiányzik, még nem kell minden mást is elhalasztani. Lehet egyszerre igaz, hogy hiányzik valaki, és közben mégis elmész, megnézed, átéled, ott vagy. Nem azért, mert „ez elég”, hanem mert ez most az, ami elérhető. Nem kell megvárni a kapcsolatot ahhoz, hogy történjen veled valami.
Az egyedül utazás nem hőstörténet. És nem is kudarc. Inkább egy gyakorlat arra: hogyan tudsz jelen lenni a világban úgy, hogy közben nem hagyod el magadat. És néha ez az egész nem nagy dolgokon múlik. Hanem azon, hogy észreveszed: hol kell megállni, hol kell leülni, és hol kell azt mondani: „eddig mentem – és ez így elég.”