Szerző: Nyúl Anna*
Újabb KultKedd. Újra jöttem.
Mostanra minden izgalom eltűnt belőlem.
Ismerős hely, egyre több ismerős arc.
A programok miatt viszont még mindig izgatott vagyok.
És nem hiába.
Belépek, és egyből látom, hogy most többen vagyunk.
Nem tömeg — de 10–15 ember azért van.
Körben székek.
Kezdődik a program, mindenki lassan helyet foglal.
Egy pillanatra azt hiszem, interaktív lesz.
Nem vagyok nagy rajongó.
De lássuk, milyen lesz.
Aztán hamar kiderül: inkább előadás.
A második felére kérdések, beszélgetés van ígérve.
Béla kérdéssel kezd:
Ki ír naplót?
És miért?
Szinte mindenki jelentkezik.
Én is.
Néhányan a miértet is megosztják.
Segít kibogozni az érzéseket.
Rendet rak a gondolatok között.
Könnyebb tőle elaludni egy hosszú nap után.
Így utólag belegondolva ez a blog is egy napló…legalábbis részben biztosan.
Csak itt nem magamnak írok.
Tudatosan világgá kürtölöm a gondolataimat.
És ez még mindig furcsa érzés.
Mindig szerettem blogokat olvasni.
De sosem gondoltam bele, milyen lehet az író szerepébe bújni.
De elkalandoztam.
Vissza a programhoz.
Béla beszél.
És csak beszél.
Sok mindenről szó esik.
Olyan témák jönnek elő, amikre magamtól sosem gondolnék.
Mégis lekötnek.
Naplóírás.
Önismeret.
Hogy milyen sokat elárul egy szöveg az írójáról.
Híres példák: Napóleon, Einstein.
Majd egy csavar.
A naplók személyesek, értékesek.
De nem megbízható források.
De ez nem csak a naplókra igaz, hanem általában az írott forrásokra.
Előkerül a Gesta Hungarorum.
„Jó kis mesekönyv” — de nem éppen hiteles.
Tényleg hajlamosak vagyunk elhinni valamit,
csak azért, mert le van írva?
Innen már könnyű az ugrás a történelmi filmekre.
Pontatlanságok.
Nem odaillő páncélok.
Kitalált jelenetek.
Sosem jutott eszembe ezen agyalni.
Ezekre a részletekre odafigyelni…vagy akár ellenőrizni őket.
Béla most a saját filmes tapasztalatairól mesél.
Szóba kerül a 2019-es V. Henrik.
A Hunyadi sorozat.
Közben valaki feláll.
Járkál egy kicsit.
Valaki más fidget játékot vesz elő.
És mégsem zavaró.
Csak… természetes.
Béla olyan szenvedéllyel beszél,
hogy végül az ígért kérdések elmaradnak.
De mégsem hiányoznak.
Mert közben lehet kérdezni.
Többen meg is teszik.
A válasz mindig lelkesen érkezik.
Nincs rossz kérdés.
Aztán mire észbe kapok…vége.
Ránézek az órámra.
Máris?
Az elején azt hittem, unalmas lesz.
Tényleg.
De épp ellenkezőleg.
Béla lelkesedése annyira magával ragadott, hogy az idő —
akármennyire közhelyesen hangzik — egyszerűen elrepült.
*A szerzőről
Nyúl Anna vagyok, kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgató. Az Autikumnál gyakornokként vagyok jelen. Nemrég csatlakoztam, így kíváncsian figyelem a közösséget és az itt zajló eseményeket.
Nem vagyok szakember, inkább laikus szemmel igyekszem megérteni, hogyan működik ez a közeg.
Az írásaimban ezt a személyes nézőpontot szeretném megmutatni.