Szerző: Kunsági-Zsohár Anikó*
Élménybeszámoló
2025 nyarán részt vettem egy fantasztikus workshopon az Autikumban Tematikus csoportok tervezése és szervezése címmel.
A teljes képhez hozzátartozik, hogy csapzottan, majdnem egy órányi kétségbeesett bolyongás után estem be az ajtón. Megérkezni akkor érkeztem meg, amikor egy meleg, megtartó kézfogásba belepihenhettem annyira, hogy igazán érzékeljem magam körül az embereket, a teret. Pataki Klára kézfogása volt, azé a rendkívüli gyógypedagógusé, aki vezette az alkalmat.
Klára egyike azoknak, akiktől, azt hiszem, sokan szeretnénk tanulni, inspirálódni. Nagyobbik lánya, Panka nem beszélő autista – Mondanám, de nem megy című, megrendítően szép közös könyvükben az ő gondolatai válnak láthatóvá a világ számára. Mindaz a mélység, energia és elkötelezettség, amelyet azoknál a szakembereknél tapasztalok, akik érintett szülők, itt, ezen a workshopon is jelen volt.
Mi, résztvevők sokféle területről érkeztünk: ült köztünk coach, pszichiáter, védőnő, szociális munkás, gyógypedagógus, klinikai szakpszichológus, neurotipikus és neurodivergens. Összekapcsolt bennünket az az igény, hogy folyamatok ívét lássuk kirajzolódni, praktikus eszközökkel gazdagodjunk, és olyan minőségben tudjunk aktívan és befogadó figyelemmel is jelen lenni, ami valóban támogató, megerősítő.
Meghívást kaptunk arra, hogy sajátélményben kerüljünk közelebb mindehhez. Ez a meghívás már a mosdóban elkezdődött: sok helyen megfordultam már, de ennyire józan és pontos vécéhasználati keretrendszerrel még nem találkoztam. Semmi mellébeszélés, felesleges infó vagy leereszkedő túlmagyarázás – helyette megtartó, egyértelmű horgonyok.
Ugyanezt tapasztaltam a későbbiekben is: a csoportszabályok mindvégig transzparensek voltak (konkrétan papíron), a kihúzott spatulán szereplő szám informált arról, hányadik leszek a bemutatkozásnál (ott is kaptunk írott sorvezetőt), a megfelelő színt választva jelezhettem, hogy milyen mértékben tudok most jelen lenni (három opcióval, az autonómiára teljes mértékben tekintettel). A színes, különböző felületű fidgetek (feszültséglevezető kis tárgyak) ott pihentek középen, magától értetődő természetességgel.
Az, hogy milyen intenzitású összefogás, gyakorlatiasság és tevékeny szeretet mozgatja azt a folyamatot, amelynek eredménye az Autikum és a tematikus csoportok, teljesen lenyűgözött. A történet 2002-ben kezdődött az Aura Egyesülettel – érintett szülők alapították, a saját bőrükön tapasztalva, mennyire kevés valódi lehetősége van a gyermekeiknek arra, hogy munkához, tartalmas szabadidős programokhoz juthassanak. Érdemes utánaszámolni: ennek már 24 éve. A neurodiverzitás paradigmája (legalábbis Magyarországon) akkor még a kanyarban sem látszott, a diagnosztikai kritériumok is mások voltak. Ha az autizmus történetét végigpörgetjük, sokszor fogunk azzal az elképesztő potenciállal találkozni, amit a szülők jelentenek. A sokszor megbélyegzett, lesajnált, több esetben „laikus” szülők. Ők azok, akik nem hagyják annyiban: csoportokat szerveznek, még a DSM-et is befolyásolják, mentorhálózatot építenek, végigfutják a saját körüket a diagnózissal, így érkezve meg a saját neurodivergens identitásukba. Nem törődnek bele a társadalmi szintű érvénytelenítésbe.
Ha visszatekintek a workshop menetrendjére, döbbenetes, hogy ez még csak a délelőtti élményanyag. Ebéd után kinyitottuk a kört: az Autikum tematikus csoportjaiból érkeztek résztvevők és autista csoportvezetők: Oravecz Lizanka és Fekete Gy. Viktor. Csajok a spektrumon, Én és az autizmusom – kis ízelítő abból a színes és jól strukturált kínálatból, amely fogadja az ideérkezőket, akik közt huszonéves éppúgy akad, mint hetvenes néni, Mensa-tag és nyolc általánost végzett.
Hallgattuk a különböző életutak párbeszédét, azokat a pontokat, ahol erőteljesen rímeltek egymásra az átélt múltbéli tapasztalatok. Például az, hogy
„nem illek sehová / valószínűleg teljesen hülye vagyok / nem tudok olyan lenni, mint a többiek / nagyon kimerítő azt játszani, aki nem vagyok…”
A diagnózisról, ami a legkülönbözőbb, zsákutcának bizonyuló terápiás folyamaton túl újradefiniált, megvilágító erejűnek bizonyult, meghívást tartalmazott egy közösségbe, ahol felfedezhető és megélhető a normalitás. Az igazi, belülről jövő.
Bár vissza tudnám adni azokat a történeteket, hangsúlyokat, csöndeket, tekinteteket, kapcsolódásokat, életteli humort és szikrázó gazdagságot, amivel azon a délutánon találkoztam.
Különösen megérintett, amikor elhangzott:
„Ne féljetek tőlünk! Nem vagyunk se szörnyetegek, se mindenképpen és mindannyian zsenik. Legtöbbünk teljesen átlagos képességekkel rendelkezik, és sokszor nem tudjuk, mi jobb: ha maszkolunk (eltakarjuk, akik vagyunk), vagy folyamatosan edukáljuk a környezetünket, mert már tízezredszer kapjuk meg, hogy nem is tűnünk autistának. És bár tudtuk volna gyerekkorunktól fogva. Szuper, hogy most már igen, de azt a sok évet nem lehet teljesen visszahozni…”
Az utolsó mondatokat azért is szeretném kihangosítani, mert a legkülönbözőbb szituációkban, kortól – nemtől – iskolai végzettségtől teljesen függetlenül találkozom a megközelítéssel, miszerint : „Ne vegyük el a gyerekkorát ilyesmivel, ne legyen rajta bélyeg, ne azonosítsa magát efféle dolgokkal.”
Emlékszem, mennyire elgondolkodtatott, mikor először láttam valahol: „Autista/ADHD-s gyerekekből autista/ADHD-s felnőttek lesznek.” Akkor eszméltem rá, mennyire szét tud peregni a fókusz, mennyire háttérbe szorulhat egy teljes emberi életút méltó íve. És hogy fordítva is mennyire fontos megérteni: az autista/ADHD-s felnőttek egykor autista/ADHD-s gyerekek voltak. Nem a diagnózis pillanatától lettek azzá. Az alkalom úgy volt egész és teljes, hogy a régi ovisok, iskolások, kamaszok és fiatal felnőttek is szót kaptak, teret és megértést. Azt, ami akkor, a saját idejükben is járt volna nekik.
Nagyon hálás vagyok mindenkinek, akivel együtt élhettük meg ezeket a találkozásokat. Az volt a benyomásom, hogy egyikünk sem spórolta ki magát belőle, semmilyen minőségben.
*A szerzőről
Kunsági-Zsohár Anikó vagyok, traumatudatos szemlélettel és eszköztárral dolgozó mentálhigiénés szakember és képzésben lévő autizmus szaktanácsadó.
Szakmai oldalam: https://www.facebook.com/share/1CnH3jwtF7/